Árpád
-2 °C
9 °C

Új lakástámogatási rendszer

2000.06.27. 23:19
Július elsejétől valamennyi magyar házaspár és gyermekét egyedül nevelő szülő igénybe veheti az új lakástámogatási rendszert. Azaz egy alkalommal, 8%-os kamatra, maximum 10 millió forint hitelt lehet felvenni új lakás építésére vagy vásárlására. Az erről szóló rendelet még a héten megjelenik a Magyar Közlönyben. A kiegészítő kamattámogatást, amit az emberek 8%-os kamatú hitelnek ismernek, bárki fölveheti, aki 30 milliónál nem magasabb építési költségvetésű lakást épít vagy vásárol, függetlenül attól, hogy hány éves, hány gyereke van. A rendelet napokon belül megjelenik a Magyar Közlönyben, a bankok már felkészültek az ügyfelek fogadására. A hitelkérőnek mindössze két feltételnek kell megfelelni: hiteladósok kellő jövedelemmel rendelkezzenek, a másik feltétel pedig egy biztosíték, a bank jelzálogjogot jegyez be. A bank számításai szerint 40 ezer forintos nettó fizetés felett lehet majd hitelért folyamodni. 30 éves futamidővel számolva 1 milliós hitel havi törlesztőrészlete 7 ezer forint, a maximum 10 millió forinté 70 ezer forint lesz. Ehhez azonban már 150 ezer forintos havi fixet kell igazolni a házaspároknak vagy az egyedülélőknek.