Árpád
-2 °C
9 °C

Olajügy: Nógrádit kihallgatták

2000.07.14. 09:04
Részletesebben számolt be, de árnyaltabban fogalmazott a Fővárosi Ügyészség Nyomozó Hivatalában történt kihallgatása során Nógrádi Zsolt, a Parlament olajbizottságának koronatanúja - értesült a Népszabadság. Az ügyészségen tett vallomásában a vállalkozó számos olyan tényt feltárt, amelyek bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúját alapozzák meg Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyékben megyei vállalkozókkal, rendőrökkel és pénzügyőrökkel kapcsolatban. A napilap információi szerint Nógrádi elmondta: az olajbizottsági ülésen úgy fogalmazott az említett politikusok érintettségéről ő is csak másoktól értesült. Tehát sokkal visszafogottabban nyilatkozott az olajügyekről, mint az korábban Pallag László bizottsági elnök tájékoztatásából kiderült. Nógrádi vallomása hamarosan több bűntetőeljárás elindítását eredményezheti