Várhatóan vádat emelnek Papp Gyula ellen

2000.07.20. 16:53
A Budapesti Katonai Ügyészségen hétfőn lesz az iratismertetés a magyar KFOR-alakulat leváltott vezetőjének, Papp Gyula alezredesnek az ügyében. A főtiszt ügyvédje elmondta, hogy a katonai ügyészség eddig okirat-hamisítással és elöljárói intézkedések elmulasztásával, valamint csalással gyanúsította a parancsnokot. A korábbi háborús fosztogatás vádja helyett lopással gyanúsítják Papp Gyulát. Az ügyvéd szólt arról, hogy szeptember 25-én kezdődik az alezredes munkaügyi pere, amelyet Papp Gyula indított a Honvédelmi Minisztérium és a honvédség ellen. Zeke László azon szilárd meggyőződésének adott hangot, hogy védence nem követett el semmiféle terhére rótt bűncselekményt. A honvédelmi miniszter Fodor Lajos vezérkari főnök javaslatára március 15-i hatállyal szüntette meg Papp Gyula megbízatását, mert a Pristinában állomásozó magyar KFOR-kontingensnél folytatott ellenőrzés során szabálytalanságok gyanúja merült fel. Ezek tisztázására indítottak vizsgálatot.