Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Göncz Árpád augusztus 3-án búcsúzik

2000.07.28. 09:14
A köztársasági elnök televíziós búcsúbeszéddel köszön el az országtól, amelyet az m1 közvetít augusztus 3-án este. A leköszönő államfő már két hete szinte csak búcsúztatásokon vesz részt. Pénteki programjában szerepel, hogy találkozik a honvédelmi vezérkarral. Hétfőn a hazánkban akkreditált diplomácia képviselőitől búcsúzik, és valószínű, hogy a jövő héten elnöki aranyérmeket is átad. Ennek ellenére még nem tudni, hogy melyik lesz az utolsó esemény, amelyen köztársasági elnöki minőségében vesz részt. Mádl Ferenc, új köztársasági elnök beiktatására, augusztus 4-én lesz. Több ezer érdeklődőt várnak a Kossuth térre. Hivatalosan háromezer vendéget hívtak meg ceremóriára, ami egyelőre megnehezíti a szervezést. Mivel az összes polgármester szerepel a meghívottak között, és jelenleg 1900-an már jelezték biztos részvételüket, a szervezők azon dolgoznak, hogy a polgármestereknek fenntartott 1600 férőhelyes tribünt kiegészítsék. Az ünnepségre nem hívtak meg külföldi vendégeket. Göncz Árpád nyugdíjba vonul, de ennek ellenére öt évig még két fős titkársága lesz a Miniszterelnöki Hivatalban.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!