Mária
-6 °C
-2 °C

Orbán zarándokokkal találkozott

2000.08.13. 17:50
A Rómából jövő zarándokok sportteljesítményét is elismerés illeti, hiszen napi hatvan kilométert gyalogolni embert próbáló feladat, - egyebek között erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Alcsútdobozon, ahol azzal a csoporttal találkozott, amely a Szent Korona pápa által megáldott másolatát hozza Esztergomba. A hatvanöttagú zarándokcsoport Mátéfi Balázs, az egyik vezető elmondása szerint július 19-én kelt útra gyalogosan Rómából Magyarországra: augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepére érkeznek Esztergomba, majd Budára. A Budavári Nagyboldogasszony Plébániaközösség által szervezett zarándoklat 28 nap alatt teszi meg a hozzávetőlegesen 1200 kilométeres utat. felé. Az augusztus 15-i esztergom nagymise után a Szent Korona másolatát hajóval hozzák Budapestre, s a Nagyboldogasszony templomban, közismertebb nevén a Budavári Mátyás templomban ünnepélyes szentmise keretében megkoronázzák vele a főoltár Mária szobrát.