MSZP-s etikai vizsgálat az Erotik Camping ügyében

2000.08.15. 17:25
Az MSZP etikai bizottsága vizsgálatot indít annak kiderítésére: Pusztai Csaba, a párt pénzügyi ellenőrző bizottságának elnöke elmarasztalható-e amiatt, hogy cége révén érintett volt a Hungaroring mellett létesített ideiglenes türelmi zóna működtetésében. Kovács László pártelnök a szocialisták keddi elnökségi ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a vizsgálatot maga Pusztai Csaba kérte. Pusztai az elnökséggel közölte: nem követett el jogsértést, és anyagi haszna sem származott az üzletből, amelynek során a cége tulajdonában lévő földterületről vizet vezettek át a szomszédos Erotik Campingbe. Az elnökségben Kovács László tájékoztatása szerint az a vélemény alakult ki: ez az ügy alkalmas arra, hogy kedvezőtlenül befolyásolja az MSZP megítélését, ezért a testület egyetértett az etikai vizsgálat megindításával.