Imázsleltár: a pénzek felét már elköltötték

2000.08.19. 12:21
A kancellária országimázsközpontja az idei 4,2 milliárd forintos keret felét már elköltötte, főleg ünnepségek rendezésére és a 3,8 millió háztartásba eljuttatott ingyenes kiadványokra. A közvélemény-kutatásokra, a pr-munkákra, a kormányfői közszereplések megörökítésére szánt pénz eléri a százmilliós nagyságrendet. . A legnagyobb tételeket az állami ünnepségek jelentik. A kormány 975 millió forintot hagyott jóvá az augusztus 20-i ünnepségekre. Ennek részletes költségvetéséről a MeH nem kíván beszámolni, mert szerinte az Állami Számvevőszéknek tartozik elszámolással. 120 millió forintba került az új köztársasági elnök augusztus 4-i beiktatási ünnepsége a Kossuth téren. Több mint kétszázmillió forint volt a március 15-i állami ünnepség, valamint az első szabad választások tizedik évfordulójára rendezett operaházi megemlékezés megrendezésének költsége.