Kongresszusra készülnek a szocialisták

2000.08.25. 13:13
Nem gazdagok Magyarországát, hanem gazdag Magyarországot szeretne az MSZP - mondta Kovács László pártelnök a szocialisták országos tanácskozásán. A rendezvényen az MSZP novemberi kongresszusát készítik elő. Kovács László szerint a magyarországi viszonyok alakulása nem Európa irányába mutat. Úgy fogalmazott, hogy a polgári kormány anyagi értelemben kettészakította az országot, pedig a gazdasági helyzet lehetővé tenné a növekedést. Ezért kell a szocialista pártnak egy végrehajtható, jó programmal előállnia. A pártelnök szerint a párt választási programjában a szociális kérdések mellett nagy hangsúlyt kell kapnia a mezőgazdaságnak. A párt programtervezete szerint szükséges lenne egy nagyszabású bérreformra, és a nyugdíjasok juttatásainak 2 százaléknál nagyobb arányú emelésére még november előtt.