Judit
-2 °C
8 °C

Bebizonyosodhat a gyógyszercégek kartellgyanúja

2000.09.06. 08:00
Megerősítette a tiltott kartellmegállapodás gyanúját a három legnagyobb gyógyszerszövetség ellen indított versenyhivatali vizsgálat. A szövetségek, mint emlékezetes, egységesen 8,5 százalékos áremelési szándékot jelentettek be július 1-jei hatállyal. A június elején indított eljárást nem terjesztették ugyan ki a szövetségekbe tömörült gyógyszercégekre, a vizsgálatba azonban mind a 69 érintett gyártót és forgalmazót bevonták A Versenytanácsnak október végéig kell döntenie arról, hogy a vizsgálati dokumentumok alapján elmarasztalja-e az egységes áremelési szándékkal fellépett szervezeteket. Ha igen, akkor a három szövetség jelentős bírságra számíthat, mivel a kartellbe tömörülés a legsúlyosabb versenyjogsértésnek minősül.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.