Árpád
-2 °C
9 °C

Kőbánya nem kér az örömlányokból

2000.09.07. 20:33
Kőbánya számára elfogadhatatlan a budapesti prostituáltak azon törekvése, hogy ellepjék a kerületben található Gyógyszergyár utcát - jelentette ki György István, a kerület polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján. A fővárosi prostituáltak nemrég elhatározták, hogy kijelölt türelmi zóna híján, maguk jelölnek ki vígalmi negyedet. Erre a célra a Gyógyszergyár utcát találták alkalmasnak az örömlányok, ami ellen a Kőbánya első embere a leghatározottabban tiltakozik. György István nem vitatja, hogy a Fővárosi Önkormányzat jelenleg mulasztásos törvénysértést követ el a zónák kijelölésének elmaradásával. Ezek hiánya azonban szerinte nem jelentheti azt, hogy az úgynevezett védett övezeteken kívül bárhol végezhető lenne a prostitúciós tevékenység. Amennyiben a prostituáltak mégis megjelennek a környéken a polgármester a rendőrök beavatkozását kéri majd. György István megjegyezte, hogy az említett területet hivatalosan sem lehetne türelmi zónává nyilvánítani.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.