A BM ellenőrzi Grespik hivatalát

2000.09.16. 08:19
A Belügyminisztérium vezetői átfogó ellenőrzés kezdenek hétfőn a Budapest Főváros Közigazgatási Hivatalban, erről már a nyáron határoztak. A tárca illetékesei nem erősítették meg, de a Népszabadság úhgy tudja a döntés közvetlen előzménye az volt, hogy Grespik László hivatalvezető - nem sokkal kinevezése után - a külföldiek ingatlanvásárlására nemzetenkénti kvótát vezetett be. Ennek törvényességét a BM szakértői is kétségbe vonták. A vizsgálódás tapasztalatairól összefoglaló jelentés készül, amelyet október közepén valószínűleg miniszteri értekezlet elé terjesztenek. Ezt követően döntenek arról, hogy milyen intézkedésekre van szükség. Ha súlyos szakmai hiányosságokra bukkannak, lehetőség van arra, hogy a belügyminiszter a kormányfőnél Grespik felmentését kezdeményezze, erről azonban még korai beszélni - hangoztatták a tárcánál. Grespik László tud az ellenőrzésről, ám egyelőre nem kíván nyilatkozni.