Diploma kreditpontokkal

2000.09.26. 09:59
Napokon belül a kormány elé kerül az a rendelettervezet, amely a kreditrendszer bevezetését szabályozza az egyetemeken és a főiskolákon. Az új jogszabály az eddigieknél nagyobb hangsúlyt fektet a képzési szintek és a különböző intézmények közötti átjárhatóság megteremtésére. Magyarországon az oktatásszervezés évtizedeken keresztül alkalmazott eredményes, de rugalmatlan módszere volt a kötött tantervű képzés. Ezen igyekszik változtatni a kreditrendszer, mely a hallgatói munka mennyiségi és minőségi értékelésére szolgál - mondta lapunknak Szövényi Zsolt, az Oktatási Minisztérium (OM) főosztályvezető-helyettese. A kreditrendszer lényege, hogy egy adott szak tantárgyait a diák minden tanévben szabadon összeválogathatja. Fontos szempont, hogy minden tanév végére meglegyen az előírt mennyiségű kreditpont. Ezt úgy lehet elérni, hogy a hallgató pontot kap az előadásokon, gyakorlatokon való részvételért, az egyénileg végzett munkáért, illetve a vizsgára készülésért. Az adott szak elvégzése meghatározott pontszám összegyűjtésével lehetséges. (A kreditpontokon kívül a diák az adott tantárgy eredményes teljesítésekor hagyományos érdemjegyet is kaphat.)