Kevesen jelölték Némethet a tisztújítás előtt

2000.10.06. 01:24
Mindeddig kevesen jelölték Németh Miklóst bármilyen párttisztségre az MSZP novemberi tisztújító kongresszusa előtt - értesült a Magyar Nemzet. Az eddigi ajánlások alapján gyakorlatilag csak Kovács László esélyes a pártelnöki posztra. A szocialista párton belül többeknek az a véleménye, hogy Németh Miklóst csak a saját karrierje érdekli, a párt jövője nem. Az eddigi ajánlások alapján gyakorlatilag csak Kovács László esélyes a pártelnöki posztra. Jelenleg úgy látszik, biztos helye lesz az elnökségben Lendvai Ildikónak, Szili Katalinnak, Juhász Ferencnek, Szanyi Tibornak és Kiss Péternek. Nézeteltérés alakult ki a párton belül az elnökség leendő összetételét illetően. A napokban ugyanis felmerült, hogy az elnökséget úgy kellene összeállítani, hogy az árnyékkormányként működhessen. Ezt több szocialista politikus álfelvetésnek nevezte, mivel egyértelmű, hogy a testület tagjai kormányra kerülés esetén jó eséllyel pályázhatnak a legkülönbözőbb posztokra. Kovács László pártelnök elmondta, hogy bár az alapszabály értelmében alakítják ki az új elnökséget, azonban nem előírás, hogy feltétlenül a terület legjobb szakemberét kell a testületbe választani.