Bolsevikok a kisgazdák között?

2000.10.09. 08:15
Mostanra legalább húsz ember férkőzött be az FKGP-be azért, hogy belülről verje szét a pártot - nyilatkozta a Népszavának Székely Zoltán, a kisgazdapárt vállalkozói tagozatának alelnöke. Szerinte a kisgazda vezetésű tárcáknál is egyre nagyobb méreteket öltött a kisgazdák kiszorítása. Megjegyezte: Ligetvári Ferenc környezetvédelmi miniszter húsz éven át volt az MSZMP tagja, és 1990-ben szocialista jelöltként indult a parlamenti választásokon. "Semmi bajom Ligetvárival, csak azt nem értem, hogy miért kellett az MSZP-től importálni minisztert." Hozzáfűzte, a tárcánál a helyettes államtitkárok többsége is volt pártfunkcionárius. A honvédelmi tárcánál pedig például Wachsler Tamás exállamtitkár az, aki (családja révén) az MSZP-hez köthető. De ilyen emberek az agrártárcánál is megtalálhatóak, ők voltak azok, akik a holland gazdák betelepítésével kapcsolatos botrányt gerjesztették. Székely úgy véli, ezt a folyamatot meg kell állítani, mert ezek az emberek "elviszik a bort és a búzát, és itt hagyják a békétlenséget".