Pál
-9 °C
0 °C

A szocialisták várnak a kormányfő-jelöléssel

2000.11.02. 17:27
Nem lesz miniszterelnökjelölt-állítás a szocialista párt november végi tisztújító kongresszusán - jelentette ki Kovács László az MSZP pártelnöke. amikor a jelen lévő újságíróknak beszámolt az MSZP megyei elnöki értekezletének csütörtöki, Budapesten tartott üléséről. Kovács László tájékoztatása szerint a csütörtöki megyei elnöki értekezleten egyetértés körvonalazódott arról, hogy a kormányfőjelöltet a parlamenti választások előtti "ésszerű időben", lehetőség szerint az országos lista állításával együtt kell majd megválasztani, de a novemberi kongresszus is foglalkozik majd a miniszterelnök-jelölés kérdésével. A kongresszusnak le kell zárnia a programról, illetve személyi kérdésekről folyó, párton belüli vitákat - szögezte le Kovács.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.