Árpád
-1 °C
9 °C

A Fidesz szigorúbban ellenőrizné az önkormányzatokat

2000.11.04. 14:59
Várhegyi Attila, a Fidesz Országos Választmányának elnöke a testület szombati budapesti ülésén az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulója alkalmából mondott megemlékező-beszédében kifejtette: álláspontja szerint távozniuk kellene a közéletből mindazoknak, akik akár csak gondolatban is, de támogatták a szabadságküzdelem leverését. Pintér Sándor belügyminiszter a kormány önkormányzati politikája kapcsán azt javasolta: a Fidesz már most kezdje el keresni és felkészíteni jelöltjeit az önkormányzati választásokra, hogy "a megfelelő önkormányzati területeken a fideszes érdekek képviselve legyenek". A belügyminiszter felvetette, hogy célszerű lenne felfüggeszthetővé tenni a törvénybe ütköző önkormányzati rendeleteket, illetve kiterjeszteni az önkormányzati pénzfelhasználás ellenőrzését. Varga Mihály, a Fidesz alelnöke, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára a kisgazdákkal sikerült megállapodni a kétéves költségvetést illetően, de az MDF-frakcióval még néhány kérdést egyeztetni kell a büdzsét illetően.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.