Boldvait és Budait zsarolással is vádolják

2000.11.08. 17:51
Zsarolás bűntettével vádolja a Fővárosi Főügyészség a Tocsik-perben Boldvai László szocialista országgyűlési képviselőt, az MSZP korábbi pénztárnokát, illetve Budai György szabad demokratákhoz közel álló üzletembert. A megismételt elsőfokú eljárás első tárgyalási napját a szerdán tartották a Fővárosi Bíróságon. Eddig Boldvai és Budait enyhébb bűncselekmény elkövetésével befolyással üzérkedés vétségével vádolták, amiért az elkövetéskor hatályos törvény szerint egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Zsarolásért viszont akár öt év is kiszabható. Tocsik Mártát, illetve Liszkai Péter, az ÁPV Rt. volt jogi igazgatója továbbra is zsarolással vádolják. A Fővárosi Főügyészség vádkiegészítése szerint Tocsik nem az ÁPV Rt. megbízása szerint állapította meg sikerdíját.