Natália
-3 °C
7 °C

Pénz nem létező utcalapokra

2000.11.29. 08:35
Híre-hamva sincs annak a kelet-közép-európai utcalap-hálózatnak, amelynek létrehozására több mint százharmincmillió forintot szánt a brit kormány. Az összeget, amelynek jelentős része már elfogyott, a Flaszter című, hajléktalanok által árusított lap kiadója, a budapesti Nonprofit Alapítvány kapja. Ez az alapítvány vállalta, hogy megszervezi, s regionális központként koordinálja a cseh, a lengyel és a román hajléktalanok által árusított lapok működését. Nem tudnak azonban a megjelentetni kívánt utcalapok létezéséről a hatóságok sem Romániában, sem Lengyelországban, egy cseh utcalapnak pedig csak egyszeri, kétmillió forintos támogatást nyújtott. Az alapítványt az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány is több tízmillió forinttal támogatta az elmúlt években. A Nonprofit Alapítvány igazgatója, Gyergyói Ildikó sem szóban, sem írásban nem nyilatkozott, a brit nagykövetség illetékes munkatársa pedig visszavonta nyilatkozatát.