Irén, Írisz
6 °C
15 °C

Fogyasztóvédők pere az ELMŰ ellen

2000.12.05. 13:06
Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) polgári peres eljárást indított a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a Budapesti Elektromos Művek (ELMŰ) Rt. ellen - jelentette be kedden az egyesület. Baranovszky György, az OFE jogi képviselője elmondta: véleményük szerint az ELMŰ új számlázási rendszere hátrányosan érinti a fogyasztókat. Az egyesület az kéri a bíróságtól, hogy állapítsa meg: az új számlázási rendszer bevezetésével a szolgáltató tisztességtelen magatartást tanúsított, illetve az új számlázási rendszer törvénybe ütközik. A fogyasztóvédők kifogásolják, hogy az új számlázási rendszert az ELMŰ diktátumként vezette be, és nem hagyott lehetőséget arra a korábbi rendszer melletti döntésre. Az egyesület álláspontja szerint nem fogadható el az sem, hogy az ELMŰ az óraleolvasás költségét áthárítja a fogyasztóra, mert ezt már magában foglalja az áram ára.

Egzotikus körutazások!

Fedezze fel Madagaszkár, Burma, Peru kincseit, Indiát a kelet csodálatos világát.

Európai körutazások

Izlandi csillagtúra, Skócia felfedezése, a csodás Szicília, és a bajor kastélyok világa.