Natália
-3 °C
7 °C

Egy MSZP-cég hányattatott sorsa

2000.12.18. 08:42
Fantomcéggé vált az MSZP korábbi számítástechnikai vállalkozása, a Kime-Net Kft. - adta hírül a Magyar Nemzet. A párt korábbi százszázalékos tulajdonában álló cég először MSZP-közeli vállalkozókhoz, majd 1995-ben egy görög vállalkozóhoz került. Ezt követően a cég több tízmilliós tartozást halmozott fel, a tulajdonos, Hatzigiannisz Hrisztosz pedig eltűnt, athéni címe sem létezik. A megállapodáskor jelen volt Hatzigiannisz Hrisztosz, aki előzőleg egy ügyvédi irodának jelezte, hogy már működő magyar céget akar vásárolni - jelentette ki Váczi Péter, aki eladta a céget a görög férfinek. Bár a Kime-Net Kft. 1995-től nem folytatta tevékenységét, tulajdonosi szerkezetén kétszer is megpróbáltak változtatni, ám sikertelenül. Egyszer egy ugyancsak fantomnak tűnő görögnek, a másik alkalommal viszont egy Magyarországon élő görög férfinek. Ezekben az ügyletekben szerepel Havasi Zsolt ügyvéd, aki Váczi Péter több cégeladásánál is segédkezett. A Kime-Net felszámolás alatt áll, a felszámoló hiába keresi a tulajdonost, a tartozás mértékéről nem adnak tájékoztatást.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!