Emőke
8 °C
19 °C

Tocsik rosszul lett a tárgyaláson

2001.01.08. 15:02
Tocsik Márta rosszul lett büntetőperének hétfői tárgyalásán a Fővárosi Bíróságon. Több órán át tartó vádlotti vallomása során a jogásznő egyre zaklatottabbá vált, majd el is sírta magát és jelezte a tanácsvezető bírónak, hogy rosszul van. A bíróság ekkor a tárgyalást félbeszakította és szerdára napolta el azzal, hogy akkor Tocsik Mártának, az 1996-ban kipattant privatizációs botrány nyomán indult büntetőper elsőrendű vádlottjának ismét kötelező megjelennie a Fővárosi Bíróságon, és folytatnia kell vádlotti vallomását. Az 1996-ban kipattant privatizációs botrány kapcsán több száz milliós csalással vádolt Tocsik Márta büntetőperben tagadta bűnösségét és vallomásában pontról pontra cáfolta a terjedelmes vádirat őt érintő részleteit. A több mint négy éve tartó büntetőeljárásban Tocsik Márta mellett csalással vádolják Liszkai Pétert, az ÁPV Rt. egykori vezető jogászát, hanyag kezeléssel a privatizációs szervezet négy volt vezetőjét és zsarolással Boldvai László szocialista országgyűlési képviselőt, a párt korábbi pénztárnokát, Budai György szabad demokratákhoz közel álló üzletembert és Vitos Zoltán vállalkozót. Tocsik Márta a hétfői tárgyaláson vitatta a vád azon állítását, hogy 1996-ban el nem végzett munkáért juttatta neki az ÁPV Rt. 804 millió forintos sikerdíját.

Tavaszi hosszú hétvégék

Töltse az ünnepeket külföldön, London, Párizs, Róma városnézés, olasz hajóút, síelés Ausztriában.

Wellness hétvégék belföldön

A kényeztetés egész évben jár Önnek! Válasszon a legjobb ajánlatokból.