Pál
-9 °C
0 °C

Torgyán: az FKGP egységes

2001.01.08. 18:31
Torgyán József - aki kéthetes hivatalos látogatáson Dél-Amerikában tartózkodik - a Magyar Rádiónak adott interjújában, hétfőn meglepőnek nevezte azt a párton belüli aláírásgyűjtési kezdeményezést, amely nagygyűlés összehívására, s az elnöki pozícióból történő leváltására irányul. ,,Elég meglepő Csúcs úr kezdeményezése. Csúcs képviselő úrnak nem volt elég két és fél év ahhoz, hogy a Független Kisgazdapártba belépjen és a kisgazdapártnak megpróbálja megszolgálni azt a nagyvonalúságot, hogy mi megelőlegeztük számára a képviselői mandátumot - mondta az FKGP elnöke, hozzátéve: ,,nemhogy kettészakadás nincs és nem lesz, hanem a kisgazdapárt olyan erőt képvisel, amit még Csúcs László is meg fog érteni majd, ha január 25-én szembe kell néznie a tényekkel". Csúcs László az MTI-nek nyilatkozva elmondta: úgy döntött, hogy ebben a helyzetben jobb, ha nem lép be az FKgP-be, mert ,,rásüthetik, hogy ezt egy későbbi tisztség megszerzéséért teszi". A politikus úgy tudja, egyelőre nincs szó a frakcióból való kizárásáról.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!