Az ügyész szerint aggályos volt az eljárás

2001.01.09. 20:11
Mikola István még az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatójaként kötött szolgáltatói szerződést az Euram Kft-vel. Ebben a cégben közvetett módon Mikola István is érdekelt volt. Mielőtt kinevezték volna egészségügyi miniszterré, annak a Mamma Klinika Rt.-nek volt a felügyelőbizottsági tagja, amely cég tulajdonos volt az EURAM kft.-ben. A Mamma Rt-ben kisebbségi tulajdonnal bírt a Phonendoscop Kft-ben, amely cégnek 2000 novemberéig ügyvezetője volt Mikola István. A vérellátó és az EURAM között létre jött szerződésről Polt Péter legfőbb ügyész azt írta egy képviselő kérdésére, hogy aggályosnak tartja, hogy a megállapodás előtt Mikola mellőzte a közbeszerzési eljárást. Polt szerint a szerződés összege nemcsak az a 7,5 millió forintos alaptétel, ami a megállapodásban áll, hanem ennél több pénz illeti a céget, az végső összeg pedig meghaladja a közbeszerzési törvény által előírt értékhatárt. Az egészségügyi miniszter szerint törvényes volt az 1999-ben kötött szerződés. Keller László szocialista képviselő viszont azt állítja, hogy a legfőbb ügyész egyértelműen megállapítja, hogy Mikola István megsértette a közbeszerzési törvényt. A közbeszerzési értesítő szerint az Euram Kft-nek nem ez volt az egyetlen olyan szerződése, amit Mikola István idején az Országos Vérellátó Szolgálattal kötött.