Pokorni szerint sikeres lesz a diákhitel program.

2001.01.10. 12:50
Az Oktatási Minisztérium megbízásából készült felmérés alapján a felsőoktatásban tanuló diákoknak havi huszonegyezer forintra lenne szükségük ahhoz, hogy anyagi gondok nélkül szerezzék meg diplomájukat. Pokorni Zoltán oktatási miniszter mai sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy november óta végeznek közvéleménykutatást az egyetemisták és főiskolások körében. Ennek alapján állapították meg, az összeg nagyságát. Ezt a hitelkeretet a megkérdezettek 83 százaléka jelentős illetve érzékelhető anyagi segítségnek érezné. 61 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy élne is vele.