Újabb képviselő hagyta el az FKGP-t

2001.01.29. 16:13
A Csúcs László kizárását követően kilépett négy kisgazda reformer példáját követve hétfőn Molnár László is elhagyta az FKGP frakcióját. Molnár László azzal indokolta döntését, hogy "nem ért egyet az utóbbi időben az FKGP-ben bekövetkezett eseményekkel". A politikus hangsúlyozta: a frakcióból nemrég kilépett képviselők szolidaritási nyilatkozatának aláírásával kívánja jelezni, hogy továbbra is támogatja a kormánykoalíciót. Molnár elmondása szerint továbbra is magáénak vallja a kisgazda értékrendet. Hozzáfűzte: felvette a kapcsolatot Lányi Zsolt volt kisgazda alelnökkel és kilépéséről levélben tájékoztatja Áder Jánost, az Országgyűlés elnökét. Molnár László kilépésével 14-re emelkedett a független parlamenti képviselők száma, a kisgazda frakció létszáma viszont 42-re csökkent. Molnár László 1995 óta a Független Kisgazdapárt Vállalkozói Tagozatának elnöke, 1996-tól a párt szervezőtitkára volt, ő vitte a pártba vesztegetéssel és zsarolással vádolt Székely Zoltánt. Molnár László vezette a párt Választási Irodáját az 1998-as választások előtt. A kilépésre reagálva Bánk Attila, frakcióvezető kijelentette, a kormánytöbbség ezt követően is biztosított lesz, ugyanúgy mint eddig.