Magyar MiG-eken is volt szegényített uránmagvas rakéta

2001. február 7., szerda 12:16

Az Országgyűlés honvédelmi bizottsága egyhangúlag elfogadta a Magyar Honvédség által a Balkán-szindrómával kapcsolatos egészségügyi jelentést, amelyből kiderül, hogy a Balkánon bevetett szegényített urántartalmú lövedékek és az egyes katonáknál tapasztalt daganatos megbetegedések között nincs összefüggés. Svéd László tábornok, a honvédség egészségügyi főcsoportfőnökségének vezetője elmondta, hogy a Balkánon szolgált és jelenleg szolgáló magyar katonák kivizsgálása még tart, a végső jelentés májusra várható. A honvédség illetékesei 1999. júliusában informálisan angol katonáktól értesültek először a szegényített urántartalmú lövedékek bevetéséről. Svéd László szerint ez azzal magyarázható, hogy mivel a lőszer hagyományos fegyvernek számít, ezért azzal kapcsolatban a NATO-nak tájékoztatási kötelezettsége nem volt. A honvédség jelentéséből kiderül, hogy 1994-ben szegényített uránmagvas rakéták érkeztek Magyarországra Oroszországból, s ezeket lengyelországi gyakorlatokon vetették be a magyar MiG-29-esek.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!