Miklós
-7 °C
4 °C

Kövér: a Fidesz nem lép koalícióra az MSZP-vel

2001.02.07. 23:50
A Fidesz belátható időn belül nem hajlandó koalícióra lépni a szocialistákkal - hangoztatta Kövér László szerda este egy pesterzsébeti lakossági fórumon.A Fidesz elnöke két és fél év távlatából is vállalhatónak tartja a kisgazdákkal 1998-ban kötött koalíció kapcsán vállalt kompromisszumokat. ,,Semmi olyan nem történt, ami azt mutatná, hogy mást kellett volna választani - fogalmazott a politikus. Megjegyezte ugyanakkor: tartja magát korábbi véleményéhez, hogy a kisgazdákkal 1998-ban kényszerházasságot kötöttek. A hallgatóság előtt a koalíció vezető pártjának elnöke az eltelt két és fél évet a rendszerváltás óta eltelt időszak és az utóbbi 50-60 év legsikeresebb időszakának nevezte. Szerinte ha 100 év múlva a történelemkönyvekben megemlékeznek erről a két és fél évről, akkor azt a legújabb kori magyar történelem aranykorának kezdeteként aposztrofálják majd. Kövér szerint a következő kormány, akármilyen összetételű lesz is, sikerre van ítélve. Demszky Gábor SZDSZ-elnök kijelentéseivel összefüggésben úgy fogalmazott, hogy a főpolgármester a semmiről kommunikál, s riasztó, hátborzongató mosolyokat küld a közvéleménynek. Kövér reményei szerint Demszky 2002-ben csupán egy parlamenten kívüli kis párt elnöke lesz.