Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Az ombudsman szerint aggályos a vagyonbevallás

2001.02.12. 08:01
A parlament szerdán kezdi tárgyalni a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény módosítását. A július 1-jén hatályba lépő törvény szerint a vagyonról, illetve a vagyongyarapodásról szóló nyilatkozat az alkalmazás előfeltétele lesz. A köztisztviselői törvénnyel "egy csomagban" e kötelezettséget kiterjesztik a bírákra, az ügyészekre, valamint az igazságügyi alkalmazottakra. A törvényjavaslatban olyan elemek maradtak, amelyek a személyes adatok védelméhez fűződő alapjog tömeges sérelmét vetítik előre - olvasható abban az állásfoglalásban, amelyet Majtényi László a napokban juttatott el a parlament emberi jogi bizottságának. Az adatvédelmi biztos aggályosnak tartja a tervezetben szereplő, a bevallásokat kezelő közszolgálati ellenőrzési hivatal működését, de azt is, hogy az érintetteket a jogszabály eleve gyanússá "avatja".

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.