István, Vajk
17 °C
22 °C

Lassabban fogy a lakosság

2001.02.15. 11:32
Tavaly 22 százalékkal mérséklődött a népességfogyás üteme, a lakosság száma 2000 végén 10 millió 5 ezer fő volt, 38 ezer fővel kevesebb, mint az előző év végén. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtöki jelentéséből kiderül, hogy a lakosságfogyás ugyan továbbra is jelentős, de több mint 10 ezer fővel alacsonyabb, mint 1999-ben. Az előzetes adatok szerint tavaly 48 ezer házasságot kötöttek, közel százezer gyermek született és 135 ezren haltak meg. 1999-ben kétezer-ötszázzal több házasságot kötöttek, mint egy évvel korábban - 5,6 százalékos növekedést jelent. A KSH jelentése szerint 2000-ben a csecsemőhalálozás kivételével, a népmozgalom valamennyi fontosabb mutatója kedvezőbben alakult, mint egy évvel korábban.