Torgyán József kiemelt összeget kap

2001.02.20. 08:46
Lapértesülés szerint az FKgP elnöke félmillió forintos havi fizetést kap pártjától, miután lemondott földművelésügyi miniszteri megbízatásáról. A Fidesz elnökségének tagjai nem kapnak fizetséget munkájukért - jelentette ki Kövér László pártelnök kabinetfőnöke. Az MSZP pártpénztárnoka elmondta: Kovács László pártelnök lemondott frakcióvezetői posztjáról, azt az összeget veszi fel, amely a képviselőcsoport irányítójaként járt neki. Torgyán József úgy fogalmazott: a múltban egy fillért sem vett fel pártelnöki munkájáért, az pedig, hogy a jövőben mennyi lesz a fizetése, nem tartozik azokra az újságírókra, akik "az FKGP megdöntésén munkálkodnak". Az SZDSZ elnöke a mindenkori frakcióvezetőnek járó juttatásoknak - a képviselői alapdíj 120 százaléka, közel 184 ezer forint - megfelelő összeget kap a párttól. Az MDF egyelten tisztségviselője sem kap bérjuttatást, Csurka István MIÉP-elnök sem kap honoráriumot.