Megoldódott a honvédségi pótlékok ügye

2001.02.20. 23:01
A jövőben a megvont pótlékok 50 százalékát illetményükbe építve megkapják a honvédség közalkalmazottai - tudta meg az Index. Breuer László, a Honvédelmi Dolgozók Szakszervezetének (Hodosz) vezető titkára elmondta, hogy a megvont pótlékok ügyével megbízott Kárász János honvédelmi helyettes államtitkár méltányossági alapon döntött így. A tárca rendeletben kívánja szabályozni a kérdést, így nincs szükség megállapodásra a közalkalmazottakat tömörítő érdekképviselet és a HM között. A megvont illeték másik felét a helyi parancsnokokhoz rendelik, akik saját hatáskörükben dönthetnek annak felhasználásáról. Breuer elmondta, elégedettek a döntéssel. A Hodosz vezetője arról is tájékoztatta az Indexet, hogy a Munkaerőpiaci Alapból 400 millió forint jut az idén és jövőre a Honvédségtől elbocsátandók átképzésére, amihez 40 millió forinttal a honvédelmi tárca is hozzájárul. A támogatásokat címzetten folyósítják majd a munkaügyi hivatalok.