Magdolna, Léna
10 °C
28 °C

KEHI-vizsgálat az Agrárinnovációs Kht.-nál

2001.02.23. 07:49
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) is vizsgálatot indított a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium 100 százalékos tulajdonában lévő Agrárinnovációs Kht. ügyeiben - értesült a Magyar Hírlap. A KEHI nem adott tájékoztatást az ügyről, ahogy azt sem erősítette meg, hogy tíz kisebb szabolcsi konzervgyár állami kezességvállalás mellett nyújtott hitelezésével kapcsolatban hol tart a vizsgálat. A kht.-val szemben Torgyán József exminiszter még tavaly év elején, majd hivatalosan nyáron is vizsgálatot rendelt el, amelyek eredménye máig nem került nyilvánosságra. A társaságot 1999-ben hozta létre az FVM, kétes ügyleteire pedig tavaly ősszel derült fény. Kiderült, az FTC 25 milliót kapott egy meg nem rendezett eseményre, valamint, hogy a kht. forrásait ígérte oda Torgyán József több önkormányzatnak, illetve vallási gyülekezetnek templom felújítás céljából.