Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Mától Járai a jegybankelnök

2001.03.02. 08:09
Informális jegybanktanácsi, illetve igazgatósági üléssel tölti első munkanapját a Magyar Nemzeti Bank (MNB) élén Járai Zsigmond. A megbeszéléseken szó lesz a jegybank monetáris politikai mozgásteréről, valamint az MNB-törvény tervezett változtatásáról is. A jegybanktanács mai ülésén részt vesz Lámfalussy Sándor, az Európai Központi Bank egyik alapítója, nemzetközileg elismert monetáris politikai szakértő is, aki a későbbiekben Járai tanácsadójaként fog tevékenykedni. A Magyar Szocialista Párt (MSZP) parlamenti képviselői ugyanakkor jövő hétfőn saját módosító javaslatot terjesztenek az Országgyűlés elé az MNB-törvényről. A szocialisták szerint veszély fenyegeti az inflációs célkitűzések megvalósítását, ez is indokolja, hogy mindent meg kell tenni a jegybank függetlenségéért. Ezzel egyidejűleg azonban az MNB ellenőrzöttségét is növelnék. A hat- tagú felügyelőbizottság összetételét úgy változtatnák meg, hogy a négy parlament által delegált tag mellett eddig meglévő két pénzügyminisztériumi helyből egyet az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke foglalna el. Emellett független könyvvizsgáló ellenőrizné a jegybank elszámolásait, a gazdálkodás törvényességét pedig az ÁSZ felügyelné.