EU - társult országok találkozója Budapesten

2001.03.07. 10:37
Az erősebb és nagyobb Európa csakis a bővítés révén valósulhat meg - mondta a brit kormány európai ügyekért és az Unió bővítéséért felelős államtitkára az EU-társult országok politikusainak találkozóján. Keith Vaz a Külügyminisztériumban tartott rendezvényen bejelentette, hogy mostantól minden évben ugyanezen a napon ugyanígy találkozóra hívják a társult országok képviselőit, mindaddig, amíg valamennyi tagjelölt bekerül az Unióba. Ennek célja, hogy egyrészt fenntartsák a bővítési folyamat lendületét, másrészt a brit közvéleményben is időről időre tudatosítsák, hogy ez a hatalmas történelmi vállalkozás a hétköznapi aprómunka révén jól halad előre. A politikus szerint a bővítés ma már akkor is realitás, ha pontos dátumot egyelőre nem is tudnak megjelölni a belépésre. Az eseményen jelen voltak a társult országok Londonba akkreditált nagykövetei, az adott misszió és közösség meghatározó véleményformáló személyiségei, továbbá brit politikusok és újságírók.