Hajnalka
0 °C
14 °C

Érvényes a BKV hannoveri villamosra kiírt közbeszerzési eljárása

2001.03.07. 14:07
Érvényes és eredményes az a közbeszerzési eljárás, amelyet a BKV Rt. 68 hannoveri használt villamos beszerzése érdekében folytatott le. Aba Botond, a cég vezérigazgatója elmondta, hogy a bizottság szerint a vásárlást bonyolító Ferrostaal Kft. megfelelő árajánlatot tett, ezért vele a szerződés megköthető. Hozzátette: a szerződés megkötésének feltétele, hogy a közbeszerzési döntőbizottság ne állapítson meg jogsértést ez ügyben a most zajló vizsgálata során. A vezérigazgató megjegyezte: megvárták a tulajdonos fővárosi önkormányzat korábbi döntésének megerősítését is, ami kedden, a fővárosi költségvetés megszavazásával teljesült. A vásárláshoz szükséges pénzt ugyanis biztosította a közgyűlés. Az ajánlat elbírálásakor egyébként figyelembe vették azt is, hogy a kedvező feltételek rövid ideig állnak fenn. A Ferrostaal levele egyértelműen rögzítette, hogy csak március 14-ig tartják fenn az ajánlatukat. Aba Botond szólt arról is, hogy csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés Tulajdonosi Bizottsága véglegesen állást foglal a villamosvásárlással összefüggő kérdésekről.

Wellness hétvégék belföldön

A kényeztetés egész évben jár Önnek! Válasszon a legjobb ajánlatokból.

Választott már utasbiztosítást?

Több mint 50 ajánlat, akár napi 161 Ft-tól!