Miklós
-7 °C
2 °C

Törvénytelen kampánnyal vádolják az MSZP-t Dabason

2001.03.19. 07:55
Választási kifogással fordul az Országos Választási Bizottsághoz (OVB), majd az Állami Számvevőszékhez (ÁSZ) Franka Tibor képviselőjelölt, aki a jövő vasárnapi dabasi időközi választáson a MIÉP támogatásával indul. Franka szerint az MSZP túllépte az időközi választási kampány során a jelöltekre fordítható egymillió forintos keretet. A MIÉP támogatásával indult jelölt közölte: a szocialisták által készített 16 óriásplakát, a színes szórólapok és egyéb reklámanyagok költsége jóval meghaladja a törvényben előírt keretet, mert azok közel másfél millióba kerülhettek. Szabó Imre, az MSZP kampányfőnöke lapunknak cáfolta, hogy a szocialista párt átlépte az engedélyezett keretet. A választások második fordulója után pedig, a törvényben előírt módon a Magyar Közlönyben hozzák nyilvánosságra a választásra fordított pénzeszközök forrását és felhasználásának módját - tette hozzá.