Tamásnak nincs kifogása Vonzával szemben, de távozik

2001.03.22. 09:46
"Az agrártárca új vezetőjének személye ellen semmi kifogásom nincs" - olvasható abban a sajtóközleményben, amelyet a földművelésügyi tárca közigazgatási államtitkára juttatott el a Magyar Hírlap szerkesztőségébe. A Vonza András érkezte után az FVM-ből azonban mégis távozó Tamás Károly közölte, hogy a napilap "Orbán nem akarja lecserélni Boros Imrét?" című cikkében nem felel meg a valóságnak az a neki tulajdonított - a Magyar Hírlap címlapján megjelent - kijelentés, miszerint nem lenne hajlandó együttműködni Vonza András kijelölt földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel. A lap másik cikkében Tamás elmondta, hogy döntése végleges, az FVM új vezetéséhez nem adja nevét. "Az ágazat irányításában, a minisztériumban végzett szolgálatnak is vannak határai, amelyeket részben külső erők határoznak meg. Agyam és a szívem együttesen súgja, hogy most kell felállnom" - fogalmazott Tamás Károly.