Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

MSZP-kongresszus júniusban

2001.03.26. 11:14
Az MSZP országos elnöksége azt javasolja a választmánynak, hogy a párt választási előkészületeinek felgyorsítása keretében június 30-ára hívja össze a párt kongresszusát. Az eseményen döntenek a szocialisták a miniszterelnök-jelölt személyéről, az országos listáról és a választási program tervezetének társadalmi vitára bocsátásáról. A végleges választási programot egy külön kongresszus fogadja majd el, amelyet a közvetlenül kampányidőszakot megelőzően tartanak. Kovács László pártelnök az elnökség döntését azzal indokolta, hogy a Fidesz szűk vezetésében számolnak az előrehozott választások lehetőségével, és ez szükségessé teszi az MSZP választási előkészületeinek felgyorsítását is. A szocialisták elnöke elmondta, hogy az elnökségi ülésen nem esett szó a párt lehetséges kormányfő-jelöltjének személyéről.