Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Zárva marad a Petőfi-kripta?

2001.03.28. 00:12
A Nemzeti Kegyeleti Bizottság kedden arra az elvi álláspontra jutott: nem támogatja a Petőfi család kriptájának felnyitására vonatkozó kérést. A bizottság - szerdán nyilvánosságra kerülő döntésében - várhatóan azt is kifejti: nem tartja magát illetékesnek a kihantolás ügyében, s a sír felnyitását korábban engedélyező Grespik László fővárosi közigazgatási hivatalvezető illetékességét is megkérdőjelezi. Közigazgatási szakemberek az elmúlt napokban azt nyilatkozták, hogy e kérdés kapcsán Grespik László hatáskört vont el a fővárosi főjegyzőtől, aki eddig nem kapta meg a közigazgatási hivatalvezető határozatát. A korábbi nyilatkozatok szerint sírfelnyitáshoz a temetőtulajdonos állam nevében eljáró Kincstári Vagyoni Igazgatóság, valamint a Nemzeti Kegyeleti Bizottság és a Budapesti Temetkezési Intézet Rt. engedélyére is szükség volna, a szakhatóságot jelentő ÁNTSZ hozzájárulása mellett. A bizottsági állásfoglalás szerint Petőfi Sándor nyughelye a szívekben, a nemzet emlékezetében van, s nem perdöntő, hogy földi porai ténylegesen hol pihennek.