A kegyeleti bizottság feleslegesnek tartja a Petőfi-kripta felnyitását

2001.03.28. 12:44
A Nemzeti Kegyeleti Bizottság (NKB) kegyeletsértőnek és feleslegesnek tartja a Fiumei úti temetőben levő Petőfi családi sírbolt megbolygatását - tartalmazza a testület szerdai közleménye. Az NKB az ügyről kedden tárgyalt és foglalt állást. A testület állásfoglalásában leszögezi: nem tudja és nem is kívánja a csontmaradványokat minősíteni, mivel "Petőfi Sándor valójában a nemzet tudatában és az emberi szívekben nyugszik". A Megamorv Petőfi-bizottságnak a fővárosi főjegyző által elutasított kérelmét követően, Kiszely István antropológus fellebbezésére Grespik László, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője a közelmúltban engedélyezte a Petőfi-család kriptájának megnyitását. A Petőfi földi maradványait Barguzinban állítólag megtaláló csoport azért kérte a családi sírbolt megnyitását, hogy összehasonlítás céljából DNS-mintát vegyenek az édesanya, Hrúz Mária csontjaiból. Korábban az akadémia nyilatkozata szerint a tudományos vizsgálatok minden kétséget kizáróan megállapították, hogy a barguzini leletek valójában egy női csontvázat rejtenek.