Vilma
-8 °C
3 °C

Pusztai: 'nem indulok a második fordulóban'

2001.04.05. 11:41
Pusztai Erzsébet, a dabasi időközi választásokon az MDNP és Vállalkozó Pártja közös jelöltje csütörtök délelőtt a párt budapesti székházában bejelentette: nem indul a választás második fordulójában. A Magyar Demokrata Néppárt elnök-asszonya tudatosan kerülte a visszalépés szót és nem jelölt meg olyan politikai erőt, akinek támogatására biztatná választóit. Pusztai Erzsébet az Indexnek elmondta: mérlegelték az indulás és a nem indulás előnyeit és hátrányait, és világossá vált előttük, hogy a második fordulóban győzni nem tudnak. Az első körben látni akarták a választók véleményét. Az MDNP elnökének indoklása szerint azért történt viszonylag későn a bejelentés, mert meg akarták várni, hogy a MIÉP a Fidesszel koalícióra lép-e; a számukra károsnak vélt szövetség mögé ugyanis nem akartak állni. Kónya Imre, a párt alelnöke sikerként könyvelte el, hogy a parlamenti küszöb felett teljesített. Pusztai a dabasi időközi választás első fordulójában a negyedik legtöbb szavazatot kapta, 832-en voksoltak rá a Pest megyei 14-es választókörzetben.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!