Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Csütörtökön lezárul a Székely elleni nyomozás

2001.04.09. 08:47
Várhatóan csütörtökig befejeződik a nyomozás Székely Zoltán volt kisgazda országgyűlési képviselő ügyében. A hét elején iratismertetést tartanak az ügyészségi nyomozók. Ezután az ügy iratait továbbítják a Fővárosi Főügyészségre, ahol döntenek a vádemelésről. A nyomozás lezárása után Futó Barnabás, a vesztegetéssel gyanúsított képviselő ügyvédje ismét kezdeményezi védence szabadlábra helyezését. A bíróság eddig minden ilyen indítványát elutasította. A napilap jogi képviselője elmondta, hogy most már nem a Fővárosi Bíróság dönt a házi őrizet elrendeléséről, Székely kiengedéséről, hanem a Fővárosi Főügyészség. A képviselő előzetes letartóztatásának meghosszabbításáról szóló jogerős döntés szerint Székelynek legkésőbb július 15-ig kell rács mögött maradnia - mondta Futó, aki szerint a képviselőt rossz egészségügyi állapota miatt még mindig a tököli rabkórházban ápolják. Székelyt és szakértőit december 13-án vették őrizetbe, miután házkutatást tartottak náluk. A szakértőket azóta már kiengedték. Az Országgyűlés kétszer is felfüggesztette a kisgazda-frakcióból kizárt képviselő mentelmi jogát. Először miután a Fővárosi Főügyészség Nyomozó Hivatalának nyomozói és az ORFK munkatársai a Gellért Szálló parkolójában tetten érték, amint 20 millió forintot vett át egy vállalkozótól. Másodszor amiért az emődi polgármester magnóra vette, hogy Székely állítólag megpróbálja megzsarolni őt.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!