Árpád
-1 °C
9 °C

A kormány döntött a nyugdíjemelés mértékéről

2001.04.10. 17:45
A kormány 13. 3 százalékban állapította meg a 2001-es inflációkövető nyugdíjemelés mértékét - mondta Borókai Gábor kormányszóvivő a keddi kormányülést követő sajtótájékoztatón. Borókai kitért arra, hogy a kabinet három százalékkal többet folyósít a nyugdíjasoknak, mint amennyi a törvény szerint kötelező volna. A korrekcióra azért volt szükség, mert a korábban tervezett 6 százalékos infláció helyett 8. 5 százalékkal érnek kevesebbet a jövedelmek ebben az évben. A megemelt nyugdíjak 2001 január elsejétől visszamenőleg érvényesek, az érintettek júniusban egy összegben kapják meg a korábbi hónapokban elmaradt pénzüket, júliustól pedig már az új mérce szerint fizet az állam. A kormány összesen 200 millió forinttal támogatja a kárpátaljai árvízkárosultakat, a költségvetés központi tartalékalapjából. Döntött a kabinet arról is, hogy a kormányzati tisztviselők mostantól hivatalos utazásaikhoz - amennyiben ez lehetséges - a Malév járatait veszik igénybe. Ehhez a vonatkozó kormányrendelet módosítására volt szükség. Borókai megemlítette azt is, hogy az ÁPV Rt.-n keresztül a kormány 1.5 milliárd forintot költ új buszok vásárlására.