Nógrádi, a magányos tüntető

2001.04.11. 21:40
Petíciót nyújtott át szerdán a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal Belgrád rakparti székháznál az olajtanúként elhíresült Nógrádi Zsolt, aki az épület előtt békés, egyszemélyes demonstrációt tartott, nyakában az "Igazságért harcolok" feliratú táblával. A 24 órásnak hirdetett éhségsztrájkot Nógrádi - védője tanácsára - előre bejelentette a rendőrségen. Nógrádi Zsolttal szemben hamis vád gyanúja miatt a Pest Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal folytatott eljárást. A férfi olajbizottsági meghallgatásakor ugyanis több közéleti személyiséget - köztük Pintér Sándort, Szabó Ivánt és Lezsák Sándort - hozott kapcsolatba olajos bűncselekményekkel. A szerdán átnyújtott petíciójában Nógrádi azt kérte, hogy Pető Iván ügyében tanúkat hallgassanak ki. Az hivatal szóvivője közölte 2001. április 4-én terjesztette a nyomozó hivatal a főügyészségre a nyomozás megtagadását tartalmazó határozatot, amely Pallag László és Pancza István március 8-i feljelentése ügyében született. Nógrádi a petícióban kezdeményezte azon ügyészek felelősségre vonását is, akik szerinte ügyében szabálytalanul folytatták le a hamis vád eljárást.