Az Oktatási Minisztérium illetékes a Meixner-iskola ügyben

2001.04.18. 18:49
A Belügyminisztérium önkormányzati ügyekért felelős helyettes államtitkára szerint a kerületi jegyző állításával ellentétben a Közigazgatási Hivatal vezetője, Grespik László nem bírálta felül a belügyminiszter rendeleteit. A kerület jegyzője előző nap azt állította, hogy a Fővárosi Közigazgatási Hivatal igazgatási főosztálya megalapozatlannak találta és megsemmisítette a XV. kerületi Meixner-iskola működési engedélyét, s ezzel véleménye szerint Grespik László a belügyminiszter határozatát felülbírálva döntött. Kara Pál ismertette: a belügyminiszter által tavaly megsemmisített, a Meixner-iskolával kapcsolatos közigazgatási hivatali határozat egyrészt a cégbírósági bejegyzést kifogásolta, másrészt pedig azt: a kerületi polgármester úgy írta alá az iskola működési szerződését, hogy arra nem volt képviselő-testületi felhatalmazása. A helyettes államtitkár elmondta, hogy jelen esetben nem önkormányzati, hanem oktatási kérdésről van szó, így nem a belügyi, hanem az Oktatási Minisztérium (OM) hatáskörébe tartozik a helyzet rendezése. Hozzátette: a BM tavaly azért intézkedett, mert önkormányzat, polgármester és képviselő-testület volt érintett az ügyben. A helyettes államtitkár saját véleményét tolmácsolva jelezte: az általa megismert tények tükrében biztos az iskola jövőbeni működésében.