Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Konferencia az országképről

2001.04.24. 13:13
A kormánypárti felszólalók pozitívnak nevezték a Magyarországról kialakult képet és fontosnak nevezték az imázsalakítást, míg az ellenzéki politikusok élesen bírálták a kabinet ezzel kapcsolatos ténykedését azon a rendezvényen, amelyet a Friedrich Naumann Alapítvány és az Európai Újságírók Szövetségének magyar tagozata szervezett. Navracsics Tibor, a Miniszterelnöki Hivatal kommunikációs főosztályának vezetője szerint a Magyarországról közölt negatív vélemények többnyire információhiányból, illetve egyoldalú informáltságból fakadnak. Sasvári Szilárd fideszes honatya úgy vélekedett, az is indokolja az országkép alakítását, hogy a külföldi sajtóban megjelenő negatív jelzők nemcsak a kormányról, hanem az ország egészéről is szólnak. Imázspánik, sajtóallergia, szemlemigrén - jellemezte a kormányt az országkép alakítása kapcsán Lendvai Ildikó, amelyet szerinte egyesek összekevernek a kormányimázssal. A szabad demokrata Haraszti Miklós hangsúlyozta: Magyarország országképe pozitív annak ellenére, hogy a kormány listát készít bírálóiról és erkölcsi értelemben árulónak minősíti őket.