Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Újabb elbocsátások a közmédiában

2001.04.26. 07:24
A Duna Tévéből és a Magyar Rádióból (MR) is több mint száz-száz embert bocsátanak el a közeljövőben. Az MR és a Pénzügyminisztérium közötti tárgyalások alapján a rádió számíthat költségvetési támogatásra, hogy megteremtsék a 150-200 embert érintő elbocsátáshoz szükséges anyagi hátteret. Az elbocsátásokból felszabaduló összegből a megmaradtak fizetését akarják emelni. Májusban a rádió szervezeti egységeinek vezetői felmérik, melyik osztály hány emberrel kevesebbel is tud hatékonyan dolgozni a jövőben. Ennek alapján dől el, kiktől válik meg az intézmény - mondta Krassó László, az intézmény nemrég kinevezett szóvivője. Krassó szerint a az intézmény gazdasági helyzetét nem, a hangulatot azonban javítja majd az intézkedés. A Duna TV-nél is 150-200 embert küldenének el, több munkatársnak már április elején átadták a felmondólevelét, s várhatóan fokozatosan megkapják az elbocsátásukról szóló dokumentumot a többiek is. Az alkalmazottak sérelmezték, hogy váratlanul érték őket az elbocsátások.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!