Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

A Fidesz elnöke nem kommentálja tovább a találgatásokat

2001.05.04. 22:50
Kövér László, a Fidesz leköszönő elnöke az m1 Aktuális című műsorában kijelentette, a jövőben - Orbán Viktor miniszterelnökhöz hasonlóan - nem kívánja kommentálni azokat a találgatásokat, amelyek egy esetleges Fidesz-MIÉP koalíció létrejöttéről szólnak. Kövér mindezt azzal indokolta, hogy eddig "ezerszer" elmondta, hogy pártja nem kíván koalícióra lépni Csurka István pártjával, de mivel már a kérdés feltevése mögött is hátsó szándékok húzódnak meg, nem tartja érdemesnek, hogy mindezt újból elmondja. Meglátása szerint sajtó fantáziaszegénységből és részben slendriánságból veti fel ezt az eshetőséget, mert - mint mondta - komolyabb ügyek megírása utánajárást igényelne. A választási szövetségről szólva közölte, a Fidesz - ameddig a választási törvény engedi - várja az MDF ezirányú ajánlattételét, de a tárgyalásokat az alapoktól kell kezdeni. Kövér László egyúttal megismételte, párjának fel kell készülnie arra, hogy egyedül nyerje meg a következő évi választásokat.