Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Szakszervezeti beadványok a Munka törvénykönyve ellen

2001.05.07. 07:12
Három érdekképviselet kéri a Munka törvénykönyve módosításainak alkotmányossági felülvizsgálatát. Az Autonóm Szakszervezeti Szövetség (ASZSZ) már beadta kérelmüket, a Közművelődési és Közgyűjteményi Dolgozók Szakszervezete és az MSZOSZ a közeljövőben folytatja a sort. Az Autonómok elnöke, Borsik János elmondta, a munkavállalók jogait jelentősen csorbító jogszabályban alapvető problémának érzik a helyettesítés intézményének eltörlését. Ez az intézkedés ugyanis nem terjed majd ki a közalkalmazottakra, így diszkriminál különböző dolgozói rétegek között. Az MSZOSZ úgy érzi, a társszervezetek kissé elsietik az Mt. ellen indított támadásokat, hiszen a jogszabályt még ki sem hirdették megfelelő módon, így az valójában még nem lépett hatályba. A legnagyobb konföderáció még vár a hatálybalépés időpontjára, s csak a végleges, formálisan is kihirdetett szöveg ismeretében dolgozzák ki ellenvéleményüket.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!