Késik a bank levele a reformkisgazdáknak

2001.05.14. 06:49
Hétvégéig nem kapták meg a Budapesten megválasztott kisgazdaelnökség tagjai az FKGP számláját vezető bankoktól az értesítést, hogy zárolták vagy sem a párt számláját. Csúcs László, a reform polgári platform egyik frontembere szerint a Postabank péntekre ígérte a zárolást. Az erről szóló értesítés még nem érkezett meg. Mint ismeretes, a budapesti nagygyűlés után Lányi Zsolték azért fordultak a bankokhoz, hogy a későbbi vitát elkerüljék. Csúcs szerint nem befolyásolhatta a Fővárosi Bíróság csütörtöki döntése a pénzintézeteket. (A Fővárosi Bíróság elutasította a reform polgári platform bejegyzési kérelmét arról, hogy a budapesti gyűlésen megválasztott elnök, Lányi Zsolt jegyzi ezután a Független Kisgazdapártot.) Csak elsőfokú végzés született - hangsúlyozta Csúcs -, amelyet ők ma megtámadnak. A bíróság a független politikus szerint messze túllépte hatáskörét, ami az indoklásból is kiderült, hiszen mérlegelési joguk peren kívüli eljárásban nincs. Csupán regisztrálásra vagy annak elutasítására korlátozódott lehetőségük. Védelmi szempontból szeretnék befagyasztani a párt számláját, mert híreik szerint 20 millió forintos Volvót rendeltek a Belgrád rakpartról. Továbbá a rendőr járőrökön kívül őrző-védők vigyázzák a rendet és Torgyán József épségét a székház környékén - folytatta Csúcs.